Magasra néz sötét szemünk, még,
mert nekünk túl mély ez az ég,
s ha végtelenbe ér a lábnyom,
lépdelünk hosszú utakon.

Pedig csak úgy hiszünk az Úrban,
mint az árvák, vagy sehogyan,
s nem élhetünk mi úgy a tájban,
hogy vesszünk az árnyaiban.

Birokra kel velünk a bírvágy,
a kérődző birka-világ,
akolba zárva már a szikrát
is félik itt: mert az a láng.

Vagy eltaposni kész a pásztor,
az elfajzott média-show,
vagy elborít az űrszemét és
te nézed bambán a helyét.

Hamar szétég a szem, mi így lát,
- néha furcsa, kedvesem -,
de ez még mindig az, tudod tán:
szabadság,
szerelem.