Tűzvirág
Lassuló időm telén a csend
mint a béna végzet, úgy üzent,
gyászba hullt az esti áldomás,
óra lett a percnyi hallgatás.
Veszteségeim komor falán
nincs felírva már a szó: talán,
csak letűnt idők, korom nyomok
megfakult betűi vannak ott.
Tán van egy kevéske árnyalat?
Könyv között nyomott a sápatag
kis növény, de mégis egy virág...
benne álmodik most a világ.
Mert megint tavasz lesz,
újra és csak újra!
Füttyre vált a halk nesz,
újra szól a nóta
és az évek olvadó haván:
még eszembe jutsz te régi lány.
|
|