Hófehér ruhában áll,
rőt hajába túr a napsugár,
rózsa tartja két kezét,
csillogó szemén az ég.

(Jaj, ne menj még!)

Fátyla, mint a pókfonál,
arra leng a szél: amerre száll,
ennyi még amit ma kér
templom oldalán a tér.

(Jaj, ne menj még!)

Újra csókra áll a száj,
csak ma mást, örökre mást talál.
Szinte táncol, - oh, de szép! -,
gyenge szirmokon, ha lép.

(Jaj, ne menj még!)

***
És milyen kemény a foltos út,
mert a gázkaron szorít a kéz,
furcsa mód a fellegekre fut,
s ott a benzin énekelni kész,
míg a szó... a néma földre hull.