Kedvesem! Egy lehet és egy.
A sors útja is egyre megy.
Templomod árnyain ültem,
tehát még a hitünk is egy.

Mondod: „Ez itt az enyém: most!
Kis maradék a tiéd, vedd!”
Át se veszem. Hagyom azt ott.
Látod? Ez is csak az egy lett.

Könny, vagy eső: ugyanúgy egy.
A tenger kicsivel ma több,
szép szemed észre se vette
milyen víz, csak a part nyögött.

Egyszer...el is megyek innen.
S nézed üres tenyeredben,
majd keresed, mi maradt bent,
míg csupa csend leszel és rend,

...én hagyok neked:
még egy verset.