Míg a szőke napsugár feloldja
combod oldalán a délutáni fényt,
szorgos ujjad áldja már a minta,
gyöngybe fűzve azt, amit nem is remélt.
Rám tekintve huncutúl figyelsz ma,
mert kezemben ott a toll,
hogy melyik: tudod te jól...
-félmosolyra húzva szádat újra,
mert a toll a verset is kivárja-,

...de csak nézem,
úgy, mint régen,
hogy csendben megáll az idő,
és csókkal csitít a jövő...