Szétnézett a szokott helyen, élete régi vidékén,
szíve helyén az a búcsúszó, amit Őneki mondott,
nem kérdezte a sors kiszabott igazára: - Miért én? -
bőrkesztyűbe szokott keze csak besodorta a "shortot".
Rágyújtott, a nyeregbe feszült, igazítva a vértjén,
s míg a Caberg feketéje alatt még bárkire gondolt,
(bárkire...?) szívta a füstöt, majd letaposta a csikket,
hisz most múlt tizedikre az ősz, a csodára se várt már...
"Mert valahányszor Trója felé, a mezőre tekintett,
bámulhatta az őrtüzeket, melyek égtek a várnál."*


* Homérosz: Íliász (X. 11-12.) Ford.: Devecseri Gábor