És szabad lehet Harald: a jog szerint!
Arcod árnya túl a végtelen folyón…
Nézhetem, felénekelve álmodón,
csendülőn, mihelyt a végtelen leint.

Dúdolom kiengedett, mosott hajad,
zöldbe játszi, barnapöttyös íriszed,
tarka csokrodat, csodás ruhád veszed,
s röpke jó időnk veled, s neked kacag.

Most papod vagyok, s tebenned él hitem!
Mindenünk, az átkozott, a nincs után!
Változás... Nem is tudod te, oh, milyen

bármikor, ha nagyszerű az indulás,
s ennyi ez, csak egy tudás, amit viszek,
hogy ne árny, hanem... halott legyek csupán.