Borús szonett
Mérlegelve: nincs időnk, ez itt az ár,
s ezt fizetni kell, pedig reménytelen,
múlni sok lesz és kevés a végtelen,
fellegek mögé fogyó a napsugár.
Ejh, te mára úgy hiszed, hogy elszökött,
míg nekem füvesre nő a pusztaság,
rügyre és a lombra vár a csonka ág,
s egy bokor mögött gyerek időnk göcög.
Na, hogy figyelj a jófelé, a szépre,
neked zenélnek itt a tiszta mondatok
kevés derűt a szürkeféle égre.
Ha hallgatod, ha érzed is, de nem tudod,
szelíd időkbe mérve itt a vége:
a szádra még mosolyt csalok,
mert a Te költőd vagyok.:)
|
|