Nádirigós szonett
Fújja a füttyöt a nyárfákra a szél
illanó ritmusán szinte itt lennél,
bár két perc a kék alkonyat, de még szép,
sötét szemem mögött, mintha te néznéd.
Hallgatom, hogy mit zenél a nád,
s arcomon érzem, hogy mosolyog a szád,
hiszen te is egy sörösblokkra írnád,
hogy puhítja fel a harmat a tintát.
Nincs túl nagy baj Kedves, nincs túl nagy baj,
sima víztükör felett hasal a Hold,
s horgász figyel, ha néha loccsan egy hal,
de csergő hangon, este, a sás alól
mindig lesz majd egy furcsa, szerelmes dal
ami: egy másik nádirigónak szól.
|
|