Csütörtök
Kedves Naplóm!
Érzem, hogy van valami a levegőben. Valami súlyos. Fojtogató.
Érzem, és ez nem afféle szeleburdi gondolat, mint amilyen a nyüzsgő emberekben előfordul, hanem súlyos, kertitörpéhez illő. Szinte bizonyosságként mozog a beépített idegekben.
Te tudod jól, hogy én nem egy fejkendős gipszliba vagyok, tehát távol áll tőlem az alaptalan pánik, de érzem!
Azt tervezem egyébként, hogy holnapra kissé megváltoztatom a tartásomat, átnehezedek a bal lábamra.
Reggelre sikerülni fog.

Péntek
Józsi (de, hisz Te is tudod, a tulaj), azt mondta Karcsinak (ja, az, a zenész), hogy estére egy nagyobb irodalmárcsoport jön.
Piha...
Irodalmárok!
Ismerjük a fajtájukat. Szemüveges, szakállas okostojások. Ha nagyon beisznak, akkor emelt hangon idézgetnek valami olyan költőtől, akit csak ők ismernek, vagy még ők sem.
Na, repül az idő már itt is vannak!
Mitmondtam.
Isznak, aztán idézgetés.
Csak az a kopasz, sötét szemű férfi hallgat, és néha engem méreget.
Ez gyanús.
Az lesz a legjobb, ha holnapra megváltoztatom az arckifejezésemet.

Szombat délután
Kedves Naplóm!
Nem tudom kiverni a fejemből azt a tegnapi férfit. A többiek "Piró" néven emlegették.
Az pedig egy betegség rövidítése, tudom.
Estére megint jönnek.
Jaj!

Szombat éjszaka
Az a zavarodott megint engem méreget!
Valamit észrevehetett?
Hála a jóistennek, most elterelte a figyelmét Karcsival. Megpróbálja kiharcolni, hogy a minőségi Zámbó Jimmy dalok helyett játsszon egy kis jazzt.
Haha.
Karcsi?!
Ő majdnem olyan, mint egy kertitörpe. Kemény, nem adja fel a komoly szakmaiságot párszáz forintért. "Berekfürdő az nem Kunmadaras!", ahogy mondani szokta.
Ugye-ugye...
Nem lesz itt jazz. "Még nem veszíthetek", na, az lesz.
Jézusom!
Közben egy ideje már Józsival tárgyal a befuccsolt fickó és mindketten engem méregetnek!
És kezetráznak!
Aztán az őrült tekintetű fixírozni kezd, és valami sátáni módon mosolyog hozzá!
Én ezt nem akarom!
SEGÍTSÉG!
...
Tudtam.
Megmondtam neked, Kedves Naplóm, hogy nagy baj lesz!
Zárórakor, az a Piró, simán a vállára dob és elindul velem az éjszakába.
Rettegek.
Ez a szadista állat csak visz engem egyik kocsmából a másikba és még el is keresztelt Pénelopénak.
Engem?! A nevem Bertalan!!!
Ennek ellenére, idézem: „Olyan fekete arcszőrzete van, mint egy görög özvegynek és még pipázik is. Ja, ez nem egy közönséges törpe!”
Sokat iszik.
A haverja is, az a Csega nevű, bár annak kissé emberibb kinézete van. Van velük egy nő is, bizonyos Standó, aki néha együttérzően néz rám.
Na, ez a törperabló nevezi időnként Ágotának és akkor Standónak megrándul az arca.
Ő már ismerheti ezt az elmebajost.
Sorstárs lehet...

Szombat, éjfél előtt egy órával
Elárulta!
Meghallottam!
Istenem..., már csak perceim lehetnek hátra!
Most keresi az ásót.
Bejelentette a többieknek, hogy éjfélkor el fog ásni a Nagykunság egy jól meghatározott pontján, hogy amikor majd erre motorozik, legyen egy titkos röhögnivalója.
Beteg! Beteg! Beteg!
Aztán mondott még valamit a régészekről is (idétlenül vigyorogva), de nem értettem a végét, mert minden átmenet nélkül a bölcsészeket kezdte fikázni, majd legyintet és Unicumot ivott.
De talán még... van egy tervem.
Próbálom a lehető leggyorsabban megváltoztatni az arckifejezésemet.

Vasárnap délelőtt
Huhh...
Ez nem sokon múlott, Kedves Naplóm, de most már enyém a világ összes ideje, így bővebbre is foghatom.
Szerencsére, az pszichopata nem talált azonnal ásót. Viszont a nagy keresgélés közepette valahogyan szert tett egy műanyag gólyára.
Ez mentett meg.
Amíg aberrált módon foglalkozott szegény Kelével, sikerült rámosolyognom Standóra, arra a bánatos nőre.
Hááát, nem semmi arcot vágott!
Megböködte a Csega hátát és rám mutatott.
Nos, mi törpék kifejezetten intelligens arcvonásokkal jövünk a világra, de akkor a Csegáéra ez nem volt jellemző, ha érted, Kedves Naplóm.
Aztán sugdolózni kezdtek, többször rám és arra a Piróra nézve. (Brrr! Hogy mit művelt azzal a madárral! És közben azt üvöltötte, idézem: „És a gólyát ki hozza, ki?! Az itt a kérdés!”)
Na, a vége az lett, hogy Csega gyorsan felkapott és visszavitt a törzshelyemre.

Karcsi örült, Józsi nem annyira, nem is nézett a szemembe.
Hja, még a rohadt árulóknak is van lelkiismeretük.

Vasárnap délután
Na, micsoda fordulat!
Beállított egy kedves hölgy az irodalmároktól. (Mondjuk első ijedtemben még nem ezt a jelzőt használtam, csak simán... ő... pánikba estem.)
Azt közölte Józsival (áruló!), hogy hallotta a történetemet és örökbe akar fogadni. Gondolkozott már kutyán és macskán is, de több az érv mellettem.
Egy angyal!
És elvisz magával a fővárosba!
(Hurrá! Ez a Nagykunság rohadt veszélyes mostanában, csak úgy nyüzsögnek az alanyi költők.)
Mondjuk, a hölgy még így is bizonytalan volt egy kicsit, kérdezte is Józsit, idézem: „Ez biztos, hogy ugyanaz a törpe? Mintha más lenne az arckifejezése...”
Nahallod!
Ezek után?!