Úton lévő szonett
Amíg az Isten épp tavaszt kavarva
a fákat újra rügyre szánja, kósza
fejemre jégcsapok csepegnek és a
kopogva elhagyott idő zavarja.
Ki érti még? A lépteid ki várja?
Nyomomba - néha hóba lépve - tudja
ki járta azt? Amíg az én utam, ma:
szomorka fűzfa barka ága szánja.
De.
Hallhatom megint a kék pacsirtadalt,
s nézhetem nekünk a csorba felleget.
Csalva gondolom, hogy ez nem is zavar,
s napsugár okozta könnyező szemek
néha fénytörést vetítve játszanak,
mintha újrakezdeném... megint.
............................................Veled.
|
|