És ha írni kell, legyen neked szonett,
drága vétkeink idézi meg, habár...
Fűszer is, de nem tudom ki mondta már
nézve hagymaként a férfi könnyeket.

Számban úgy hasadt a borra váltva víz,
mint a tó fölött a fényhozó, ha jár,
foncsorom mögött, hiszen tükör-király,
és söröm kíséri majd az édes íz.

Kékbe szűrt hegyek ködösre tűnnek át,
míg az út mögé szaladnak át a fák,
s fogyni kezd a párnyi napra szőtt világ.

Tudtad ezt. Pogány vagyok, csak egy nomád,
mert hiába, menni kell megint tovább,
csak belül maradhat itt: a kis csodád.