Aki megmentette a világot
Az utolsó megmaradt rakéta „unlock” üzemmódban maradt, ezért a pilóta (régebben vadászpilóta, aztán részeges permetezőpilóta, most emberiségmegmentő pilóta) belerepült az idegen szörnyek hajójába. Bumm! Szokás szerint. - Hát, ez van…- sóhajtott Feri, aki már nyolcadszor látta ezt a filmet, nagyrészt itt, a kocsmában. Egyébként rendes srác. Lenyomja a napi nyolcésfél óráját az üzemben, ha meg nagy megrendelés van, akkor szó nélkül túlórázik. Kikapcsolódni jár ide meló, vagy pecázás után, szigorúan esténként. Egyébként remek ízlése van, mert kedvencei a: - vörös hajú nők, - Troas konyak, - Borsodi sör, - sci-fi filmek és könyvek, - horgászat. (Lássuk be, már-már tökéletes példánya a Homo Sapiensnek.)
Miközben.
Az Univerzum jelentős része hadban áll! Csak mi, emberek vagyunk akkora primitívek, hogy eddig észre se vettük. Amit kvazároknak és gammakitöréseknek, esetleg meteoresőnek magyarázunk, nos, az maga a gigantikus háború néhány mellékhatása. Természetesen néhány fontosabb kormány tud erről, de gondosan titkolják.
De térjünk vissza a kocsmába. Feri ott ül, van egy feles konyakja, egy söre, 13 törpeharcsa tátog a szatyrában és bronzos a haja a pultoscsajnak. Szinte tökéletes az idill. Az egyik halra különösen büszke a spori, amikor betért az ivóba egyből mutatta a vöröskének: - Ezt nézd, Jutka! - (Ja, így hívják!) – Majd 15 percig fárasztottam! - Jééézusom! – így a Jutka. – Rakd már vissza! Pfúj, de gusztustalan! Olyan , mint egy, ö…, mint egy…, Na! – fejezte be a hasonlatot, hiába, nem bölcsészhallgatóként öblögette a poharakat. - Na: ja! – hagyta jóvá a büszke horgász. – Valami mutáció lehet. Be is küldtem a fényképét a SZAKLAPNAK (így-így, csupa nagybetűvel mondta!), hátha a tudós sporttársak megállapítanak valamit. - Erre igyunk! – tette le a lapjait Pistabá, az állandó esti jelleggel ott tartózkodó ulticsapat doaenje. – Civilben favágó vagyok és ács, de tudom értékelni más fajok vadászatát is. – kommentálta. – Monnyuk a fákat nem kell fárasztani, azok fárasztanak minket! – fejezte be göcögve és büszkén, hogy ilyen flottul meghirdette szakmája felsőbbrendűségét. Az ulticsapat udvariasan kuncogott. Csak akkor állt be a dermedt csend, amikor Pistabá – csak úgy mellékesen és mosolyogva – bemondott egy piros húszszázat. - Feri! Remélem, nem akarod te is kirakni a fejét ide a falra, mert már hányingerem van tőlük! – ragadta magához a szót Jutka. – Gusztustalan! Hülyeség volt, hogy megengedte Grubemájer bácsi! Csupa rondaság! – mérte végig a falon sorjázó haltrófeákat. - Dehogynem! – rántotta elő újra a mutáns halat a büszke pecás, majd általános vigyorgás közben szembesítette azt a többi, preparált fejjel. (Nem, nem volt szadista, ez olyan horgászbolondság.) A hal remegett és tátogott. Eközben a hi-fi meg megint bedöglött. Surrogni és szörcsögni kezdett, pedig Komár Laci épp ott tartott, hogy „ Két szív az egy pár”. Jutka figyelme mindjárt odaváltott, majd egy erőteljes ütést mért a sokat megért SONYAC márkanevű szerkezetre. Ettől nem lett jobb, de már-már érthető hangfoszlányok törtek elő belőle. (Nos, ez nem véletlen. A kínai gyárban két műszakban titkos katonai kütyüket raknak össze a szorgos kezek, csak éjszaka állnak át a majdnem SONY-k gyártására. És itt be kell látni, hogy egy fél kiló éjszakai rizspótlékért senki se fog ISO 9001-re hajtani.) Az L és R oldali hangfalakból nyöszörgő suttogás hallatszott: - Víz, víz… elfogyott… kín, csapda… vadászok! Kegyetlenebbek… Rejtett technológia…A Föld elpusztítása… Támadás lefújva, …ha a bennem lévő jeladó megsemmisül! Bár ez mindennek…ellenáll… - Na, valami altrena, alterna…, izé zenére kapcsolt ez a sz.r! – kommentálta a pultoscsaj. – Megint ez a világvége, amit jósoltak a, izék, na, inkák, vagy a maják? - Leginkább! – tromfolta az egyik ultis. - Elméletileg ma van a világ vége. Legalábbis szerintük. Valahogy leeresztett a hangulat, valami nyomasztó volt a levegőben.
Namost. Dramaturgiailag fontos, hogy itt mondjam el, hogy az űrben eonok óta tomboló csata sok furcsa nép között zajlik. (Hja, nekünk furcsa.) A diverzió és kémkedés pedig ugyanúgy bevett szokás, mint bármely más háborúban. Ezt azért említem, hogy a végén ne nézzenek majd gülüszemekkel és értetlenül. A rutinos sci-fi olvasóktól meg elnézést kérek.
Feri eközben elunta magát, összecuccolt és hazabandukolt. Pacsi névre hallgató fehér pulija lelkesen üdvözölte, beleszagolgatva a szatyorba. Valahonnan a két macska is előkerült, mert a macskák nyolcadik érzéke távolról is elárulja a potya halkaját. A halbelezést nem szerette főhősünk, de hiába, magad uram, ha szolgád nincs. A naggyal kezdte, ügyesen szakszerűen. A végétől felhasította, a belsőséget egy mozdulattal kiemelve. De ott megcsillant valami. - Hát ez meg mi a p.csa? – tartotta a folyóvíz alá a kicsi, fémes dolgot. – Aha! – érezte meg a rezgését – Még működik! De…mi a...? - aztán a fejére csapott. – Hát persze! Biztos az új, japcsi csodawobler! Olvastam róla a SZAKLAPBAN! (Így-így!) Eh, de kár, hogy leszakadtak róla a horgok, így már nem ér semmit! – nézegette még egy kicsit, majd a belsőségek közé dobta és el is felejtkezett róla. Végzett a nehezével, a tejfölös harcsapörkölt készítése, már a dolog kellemesebb része volt. Amíg rotyogott a finomság, rendet rakott és a halmaradékot kirakta a macskáknak. Csakhogy. A macskákra rendkívül irigy puli felfalta az egészet. Nem szerette igazán a nyers halbelsőséget, de elvi kérdést csinált abból, hogy a kitoljon a cicákkal. Talán még nem említettem, de pulik gyomorsava a legerősebb a világegyetemben. Különösen a fehér puliké. Pacsi egyszer megette Feri halászcsizmájából a balost és semmi baja se lett. (Hja, mert nem jött rá a gazda, hogy hová is tűnhetett!) Tehát a kutyus jólesően elfeküdt a rongyon, böffentett egy furcsát, aztán elaludt.
Éjfél utánra járt. Eközben a csendes kocsmában Jutka végzett a standolással, majd kötelességtudóan áthajtotta a falinaptárt. 2012 december 22-re.
|
|