- Korán keltem! Hol az arany? – toppant a kocsmába Jenő. – Márminthogy Ászok. Mivel nagyon fázok!
- Szia Jenci. Itt a söröd. Te már ittál, hogy így kora reggel verselgetsz? – érdeklődött Jutka, a pultok vörös hajú ura.
- Háccö. Egy stampót. Egyébként még befér egy húzós valami, mert mocsok egy idő van, tiszta hullaság.
- Te tudod. De egyszer rá fogsz faragni.
- Mit értesz te ehhez? – csattant fel Jenő. – Buszt vezetni nem olyan, mint vakot, vagy áramot! Idegrendszer kell, különben puff! Ott egy fa és finító!
- Jó-jó, ne szívd magad – csillapította a lány – csak éppen rettentően csúszik.
- Na, az ja. – enyhült. –Ezért nincs senki? Kártyások? Feri? Hülyelacika?
- Kártyások: este. Feri még később, túlórája van. Lacikát meg ne hülyézd, van elég baja, talán délutánra.
- Na, ja, ne hülyézzem! Hehe. Ő maga szokta mondani, hogy elgurult az esze! – röhögött a sörös üveget forgatva.
- Undok vagy! Állítólag rettentően bevágta a fejét, vagy mi. Na, ezt idd meg, ez húzós! Egyébként se lehet mindenki olyan szerencsés, mint a Csillagszemű…
- Khamm, khö! Húazannyát! Ez mocsokerős, de jó. Mit mondtál? Csillagszemű?
- Ja, nem tudom a nevét, én neveztem így el. Tavaly ilyentájt taknyolt itt egy jó nagyot, a kocsma előtt.
- És?
- Hát jól megijedtem! A síktalanítás elmulasztása miatt büdös nagy büntit verhet oda a hivatal. Plusz polgári per is lehet!
 - Eh! Mi lett a pacákkal?
- Óh, hát feküdt a hátán, mint egy darab fa, a feje meg…hát, elég furcsa szögben állt.
- Azannya! És?
- Nagyon szép szeme volt. Csak úgy meredt az égre, mint egy költő…
- Ne izélj már Jutka! Mi volt aztán?
- Mi? Ja, pultos vagyok, nem egy hülye picsa, úgyhogy nem sikoltoztam, meg ilyesmi, hanem hívtam a mentőket.
- Ennyi?
- Hát nem. Közben arra gondoltam, hogy szegénykém megfázik ott a havon. Aztán eszembe jutott, hogy van itt a felső sor mögött néhány egészen húzós cucc, oda dugja Grubemájer bácsi a különlegességeket.
- B.szameg! Tíz éve járok ide, te meg titkolod előttem?!
- Nem titkolom, csak nem hirdetem! – csapta csípőre a kezét a pultoscsaj. –És ne káromkodjál, b.meg, mert itt nem illik!
- Nyugi-nyugi! Tudom, csak kicsúszott! Folytasd inkább!
- Na, azért! Szóval…, ahogy kotorásztam nagy idegesen a felső sor mögött, találtam egy régi, poros kisüveget. Viaszos dugóval! Nahallod?! Tiszta középkor! Mindegy, kinyitottam gyorsan és leöntöttem az egészet a Csillagszemű félig nyitott száján.
- Hatás?
- Hát az volt! Amikor megtudta Grubemájer bácsi. Tiszta hülyét kapott! Én még ilyen hisztit nem láttam tőle!
- Vén zsidó f.sz! – morgott Jenő, szinte csak magában, miközben a felső sor mögötti árnyékos részt fixálgatta.
- Szóltál? Nem? Jó! Tehát az öreg végül lecsillapodott, én meg mondtam neki, hogy ha ilyen fontos volt, vonja le a fizumból. Erre csúnyán röhögni kezdett.
- Röhögni?
- Csúnyán.
- Hát fura egy fazon, az biztos!  – szögezte le Jenő. – De mi volt a címkéjén annak az üvegnek? Ja, meg izé! Mi lett a pacákkal?
- Hát az ciki volt! Figyelj, az üveg meg itt van valahol… alul…, keresem! Szóval kijöttek a mentősök, becaplattak, egy csomó latyakot behoztak, aztán kérdezték, hogy „Hol van a sérült és vagy áldozat?” Mondom nekik, hogy ott fekszik a járdán. Mire ők: „Ott nincs senki.” Hát Jenő! Ilyen vércikit! A Csillagszemű egyszerűen eltűnt!
- El?!
- Teljesen. De rendes fiúkák volta a mentősök, meg persze meg is hívtam őket egy „bélelt” kávéra. Úgyhogy gyorsan meghamisították az esetfelvételi miafenét és elhúztak, mert sok melójuk volt. Na! Itt az üveg! Nézd meg te is!
- Hümm. Ez nekem nem mond semmit… Francia?
- Nem tudom – csücsöritett Jutka. Aztán kibetűzte: - ELIXIR VITAE.*