Az aranyhalak titka
Az aranyhalak titka
… Híreink végén hallgassák meg az időjárás jelentést. Az évszaknak megfelelő, száraz, napos idő várható az Alföld egy jól behatárolható pontján, míg máshol…
A három horgász ekkor érkezett és igyekeztek még a kocsmaajtó előtti teraszon lerázni magukról az esőt.
Kevés sikerrel.
Jutka, a vöröshajú pultos rosszallóan csücsörítette a leginkább „csókos”-ként jellemezhető száját, aztán lemondóan legyintett. Ma sok kőmosás lesz. És kevés, de nedves vendég. Bár… jobban fogynak majd a tömények.
Abbahagyta a rosszalló csücsörítést és félszemmel felmérte a készleteket. „Remek!” – gondolta.
- Hát, ennyit a nagy búcsúpecáról! – lépett be az egyik horgász és sörtehajából, mint egy fogkeféből kipergette a vizet, játékosan a pultoscsaj felé irányítva azt.
- Vigyázz, Feri! – lépett hátra a lány, - Tilos inzultálni a személyzetet!
- Höhö! – kapta el a végszót a másodikként érkező. – Mint szikvíz manager a patás, vontató állatát, már bocsánat a hasonlatért!
- ?
- Semmi! Felejtse el, kislány! Inkább töltsön három stampót…, ehh! Három felest a jobbik konyakból, mert átfáztunk rendesen!
- Tessék! Egészségükre! – tolta meg a lány a poharakat. – Eltekintve a szikvizes izémizétől, jól értettem, hogy búcsúpeca? Hogyhogy?
- Janibá a saját hazájában lett próféta! – válaszolt vigyorogva a harmadikként érkező ifjonc. – Egy valódi, élő polgármesterrel ihatunk, hurrá! Nincs több horgászat, csak komoly közfeladat, nem igaz?
- Haggyámá, Peti! Nem nagy ügy! Egy kis falucska csak, majdnem a világ végén. Ott születtem…
- Na, csak ne szerénykedjen, a polgármester az pisztráng és nem egy domolykó! – emelte meg kiivott poharát Feri.
Értette az elöljáró és kért még egy kört.
- Azért ez khm…, jó anyag! – kezdte krákogva Peti. – Ezt jól intézte, de az időt, azt nem annyira, ha már ilyen nagyember lett…
- Tulajdonképpen megtehettem volna – bólintott Janibá. –Intézhettem volna, bár a hatókör… Nem is tudom. Mindegy, másra ment el a kívánság.
Jutka éppen tölteni akarta a következő adagot, de megdermedt a mozdulat közben. Alig hallhatóan lehelte a kérdést: - Csak nem? Csak nem aranyhal…?
Janibá szeme szokatlanul keményen villant fel: - Te?! Te honnan tudsz erről?!
- Hé! Át ne harapja má a torkomat, jóember! Tudja meg, hallok én itt sok mindent, meg láttam is már ezt-azt! És nem mondom meg, hogy kitől tudom! Na! – csapta le az üveget a lány, egy pillanat alatt sértett boszorkánnyá változva.
- Ácsi-ácsi! – emelte a kezét békítően a két fél felé Feri. – Mindenki higgadjon le a … francba! Már elnézést, haladjunk sorjában! Jutka, töltsd ki a maradékot az üvegből, mielőtt kálóba megy! – nyomta meg idegesen a halántékát. - Aztán megisszuk, lenyugszunk, s a két rejtvényekben beszélő egyén – nézett jelentősen a lányra és Janibára, - feltárja a tényállást.
Úgyis lett.
Néhány jóleső sóhaj után az öreg pecás bűnbánó arccal kezet csókolt a pultoscsajnak, mire az zavarában egy árnyalattal vörösebb lett.
- Ugyanugyan…
- Bocsásson meg, kisasszony! Csak annyit áruljon el, honnan tudta?
- Hm. Egy bizonyos ex-államtitkár mesélt itt egy történetet. Terroristákról, kitenyésztett, háromkívánságos aranyhalakról, megbolondult országgyűlési képviselőkről. Persze, egy szavát se hittem!
- Mondjuk ez utóbbiak… - hümmögött közbe Feri.
- Nos, hölgyem és uraim! – emelte fel a hangját az öreg, - Minden igaz!
- Mármint?!
- Amit Pist…, izé, az ex-államtitkár mesélt, az, az utolsó szóig igaz! A Micsurin MGTSZ, a tenyésztett aranyhalak, s az is, hogy néhány megszökött!
- Nemá! – húzta a száját Peti. – Bizonyíték, jóember! Bizonyíték!
Janibá egy keveset matatott az ezerzsebű horgász mellényében, majd előrántott egy nejlonba csomagolt, gyűrött fotót.
- Tessék! Itt az aranyhal képe! 1 kg 25 dkg volt, 32 cm hosszú és háromkívánságos! Én fogtam ki!
(Folyt. köv.)
|
|