Az aranyhalak titka II.

Az aranyhalak titka II.

- Aha – nyugtázta a képet nézegetve Jutka. – Aranyhalnak aranyhal.
- A súly és a hossz is stimmelhet – értett egyet Feri.
- Ja – bólintott rá a legifjabb pecás. – De egy fényképről nem derül ki, hogy háromkívánságos-e. Már ha létezne, hehe!
- És a sellő? – kérdezett vissza Janibá, az öreg horgász.
Peti elpirult egy pillanatra, aztán dacosan visszavágott: - Azt se bizonyította semmi!
- Csakhogy, – vágott közbe a pultoscsaj, - itt két különböző történet esik egybe, ráadásul Janibából polgármester lett!
Ezen a logikán elgondolkoztak és kértek egy kör konyakot.
- Hümm. Öhm – kezdte Feri, levonva a konklúziót és az alkoholt. – Elmesélné, Janibá?
- El – bólintott a polgármester és mesterpecás. – A titok kipattant, nincs értelme a további hallgatásnak. Kezdjük az elején! – intett a szemével az üres poharak felé.
Jutka töltött.
- Tehát! Vagy egy éve volt, hogy hazalátogattam szülőfalumba, Pusztarekettyésre. Gondoltam nosztalgiázgatok, sétálgatok, ilyesmi. Nos, barátaim, szomorúság és csalódás volt, amit éreztem. Munkanélküliség, keserűség mindenütt. A volt tanácselnökből lett polgármester legújabban a túrizmus fejlesztését tűzte a zászlajára, kevés sikerrel. EU-s pénzből építtetett egy kilátót, hogy azzal csalja a népeket a Pusztára.
- Ez nem hangzik rosszul – kommentált Feri. – Ott messze szét lehet nézni, jártam az Alföldön.
- Ja, de erről nem.
- Miért, milyen magas lett?
- 62 centi.
- ?!
- Ennyire futotta az EU-s pénzből. Állítólag. Sokan lopást emlegettek, néhányan meg nemzeti érdekből elkövetett feltőkésítést, ami lényegében ugyanaz.
- A jóistenit! – fakadt ki Peti. - Hát mit lehet látni egy 62 centis kilátóról?!
- 5 métert – válaszolt Janibá. – Főleg azért, mert a körülötte lévő rekettyés Natura 2000 besorolású, így nem lehetett kivágni. A halastavat meg szinte teljesen benőtte a sás, meg a gyékény… De mondom tovább! Kapacitáltak az emberek, hogy induljak az esedékes helyhatósági választáson, hátha velem haladnának egyről a kettőre. Azt is megsúgták, hogy aranyhal van a tóban, attól kéne valamit kérni a falu érdekében. Meg hogy bennem bíznak, mert nagy bennem a felelősség. Na, így noszogattak, én meg hittem is meg nem is a dolgokat.
- Mármint az aranyhalat,- jegyezte meg a pultoscsaj, – a többi az igaz, amennyire ismerjük magát. Folytassa!
- No, ne szaporítsuk a szót, végül is indultam a választásokon, ahol halálos versenyfutás kezdődött köztem és a régi polgármester között.
- Szórólap, plakát, karaktergyilkosság? – érdeklődött Peti.
- Horgászat.
- Az meg…??
- Az. Említettem a pletykát arról, hogy van a tóban egy, esetleg két aranyhal, úgyhogy éjjel nappal horgásztunk a vetélytársammal, hiszen döntő előnyre tehetett szert az, aki először kifogja.
- És?
- Szinte egyszerre volt kapásunk a harmadik nap hajnalán. Viszont nekem sikerült hamarabb a partra kényszerítenem a szívós kis jószágot.
- Ne feszítsen, Janibá! – hördült fel Feri. – Mit kívánt?! Örök élet? Ingyen sör és benzin?
- Nem, nem… - ingatta a fejét az öreg. – Sok bajjal járna az ilyesmi! Gondold csak végig! Nos, az első kérésem az volt, hogy árulja el, hány olyan háromkívánságos hal létezik, mint ő?
- Na, ezt jól elbaltázta! – rágott be szemmel láthatóan Peti. – Semmi világhatalom?! Semmi izé…? – bizonytalanodott el, aztán reménykedve rákérdezett: - Hány van?
- 33, szerte a világon, mondta a hal, de az egyiket most fárasztja a riválisom!
- Hú, de izgi! – vágott közbe a pultoscsaj. – Fej, fej mellett! Drága jó Janibá! Mi volt a második kívánság? Szépség, gazdagság?
- Nem. Volt időm a három nap alatt végiggondolni. Az emberek érdekét néztem, annyit kívántam, hogy legyen olyan minden, - mint ahogy az emlékeiben -, olyan, mint csodaszép gyermekkoromban. Legyen újra olyan minden!
- Hááát ez… szintén egy elpazarolt dolog lett – vélte Feri.
- Nem, nem az! – tiltakozott az öreg. - Gyerekként végtelen nyaraim voltak, segítőkész, barátságos emberekkel! Azt akartam, azt a gyermeki ártatlanságot, ahol kaland volt minden nap és mindig jó idő! Eh, na, mindegy, a többit egyszerűen kinézte a lelkemből, de…
- Gondoltam, hogy lesz egy de – nyugtázta Peti. – Valahogy nincs látszatja a kívánságának. Továbbra is eszik egymást az emberek, az eső meg szakad.
- Korlátozott hatókör… - sóhajtott Janibá. – Közölte a hal is. Jutka szemén látom, hogy ő is tudja. Kísérleti példányok voltak ezek, nem tudta a kívánságomat messzire kiterjeszteni. Ettől függetlenül úgy tűnik, hogy nagy örömömre szolgál majd visszaköltözni a falumba. És valamennyi jutott még a környéknek is a jóból.
- Ácsiácsi! – csapott az asztalra Peti. – Addig ne költözzön má, amíg az utolsó kívánságot nem mondta! Hiszen még korlátozott hatókör mellett is felforgathatná a világot! Nem is beszélve a másik halról, meg a többiről szanaszét a Földön!
- A világ… Hm. Értem én. Nagyon is jól értem. A világ változik magától is, jól-rosszul, de hiszek benne, hogy lassacskán javulgat. Végül is ki az, aki eldönthetné meggondolatlanul a sorsát? Talán te, Peti? Vagy te döntenéd el, Feri? Hogy milyen legyen minden következményével, azt te vállalnád, Jutka?
- Hát, izé…
- Azért volna egy-két ötlet...
- Jó – bólintott rá komoran a pultoscsaj. – Maga mit kívánt?
- Hogy az aranyhalak mostantól némák legyenek.

(vége)





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=23390