Alma mater

Alma mater
(29. mese)

- Azért mégse olyan rossz ember maga… Márminthogy bocsánat, csak ugye sokan mondanak ezt-azt… Érti! – tolt oda Jutka, a pultoscsaj, két deci vörösbort Luci bácsihoz. – Szóval, na! Az, hogy a Jencit alkalmazza, na, úgy értem… - pirult el a végén zavarában, hogy az általa se sokra tartott zöldségest dicsérgeti.
- Hümm – nyugtázta az öreg, nem mutatta, de kifejezetten élvezte a helyzetet. – A nagy szívem. Pedig mondtam neki sokszor, hogy ne igyon! Tudja, kedves Judit, jó nagy marha ez a Jenci, hogy berúgva vezette a buszt és sikerült eltrafálnia az egyetlen fát a környéken…  Még jó, hogy nem lett nagyobb baj! Lehet, hogy ide tartott a kocsmába egyenesen, hehehe! Na, még egyet megiszok, aztán megnézem mire jutott az almákkal, volt ma egy jelentősebb kiszállítás is, és azért lehet, hogy bedobott már egy-két felest, aztán meg összekeveri, pedig van ott néhány különlegesség, pedig mondtam neki…

Idáig jutott a körmondatban, amikor belépett az ajtón egy negyvenes hölgy. Semmi különös se volt benne, vagy rajta, de valahogy a járása és a nézése… szóval megdermedt a levegő.

Lassan, mint egy holdkóros a pulthoz lépett, de látszott rajta, hogy nem igazán tudja, hogy hol van.
- Mit adhatok? – kérdezte a pultoslány.
- Mi-mi-mi…
- Elnézést, nem értettem!
- Mit is… - sóhajtott fel a nő, egy fokkal világosabb tekintettel – Ja, mindegy, valami iszonyat erőset…
Fejét pult hűvöséhez szorította, remegő jobb kezén baljósan csörögtek kézműves karkötőjének  darabjai.
- Jó. Látom, valami sokk érte!  – bólintott Jutka. –Arra ezt szokták ajánlani: Stroh rum. 80%-os.
-Jö… het. – lehelte a hölgy, majd lehúzta a bitang erős anyagot. Egy pillanatig csak tátogott, mint a hal, aztán visszatolta a poharat és bólintott.
Luci bácsi meg elismerően csettintett:
- Nem most kezdte, igaz, kezitcsókolom? Mármint, bocsánat, nem úgy értettem, de ezt az anyagot már kétszáz éve is tiltották! Izé. Olvastam. – kortyolt a borába.
- Ha maga átélte volna…, nem viccelnének! – húzta össze a szemét a nő.
„Jaj, nekem!” – gondolta Jutka, pedig nem is neki szólt igazán. - „Ez a nézés pont…, pont, mint feleltetés előtt az iskolában!”
Tehát inkább rákérdezett: - Mi történt magával?
- Töltsön még egy pohárral – Bár isten bizony nem szoktam! -, villant a szeme Lucira, - de ez a mai délután kiborított! Történelem-magyar szakos tanár vagyok…,
„Tudtam!” – nyugtázta magában a dolgot a lány.
- …itt a Háry János Szakképzőben. Délután a könyvtárost helyettesítettem és…
- Már elnézést, hogy közbe szólok, de mi történik ilyen kiborító egy szakmukis könyvtárban? – érdeklődött a zöldséges és még szúrt egyet hozzá, az előző ledorongolás miatt: - Mármint az ismert körülmények miatt, azt hinné az ember, hogy nem zaklatják ott túlságosan a nebulók, na, talán néha bemennek színezgetni a képeket, hehe!
- Ne nevessen! Általában úgy is van. Sajnos. De az olvasottság hiánya országos probléma, ami egyértelműen… Na, mindegy is! A lényeg! Kiosztottuk az ebédet, a suhancok békésen rágcsálták a végén az almákat, a kevésbé békések meg…, ezt, ezt is hagyjuk! A szokásos…  Csak az amerikai iskolákhoz képest még lőfegyverek nélkül. Aztán…
- Aztán?
- Megrohanták a könyvtárat!
- Jesszus! Bántották?!
- Nem! Iszonyatosabb!!! Váratlanul ki akarták kölcsönözni Marcel Proust összes művét! Franciául! Hogy eredetiben olvassák… - fakadt sírva váratlanul.
- Izé… - fészkelődött kelletlenül a zöldséges. – Mit is mondott melyik iskola?
- Háry János Szakképző… Brühühü…
- Ajaj. Lehet, hogy… És, már ne is haragudjon, mit is mondott, milyen gyümölcsöt ettek a kölykök? Almát?! – kérdezte, most már komolyan aggódva, aztán a homlokára csapott és felordított: - Mondtam, hogy ne igyál, JENCI!!!






Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=23392