Perseidák

Ölelni kezdi kedvesét a fény hiánya,
föld a fej felett, az ég a láb lehet,
míg sötétre elfeküdt bölény-hegyek
szügyét simítja borzolón a gyenge pára.

Lehunyt szemem ma mintha vakra tárva látna,
szép helyen hagyom megint, hogy újra szép legyen.
Jól lakott a csend..., de megrekedt a végtelen,
talán a jel szerint: Tejútra inhalálna.

Az éj a csillagok selejtjeit szitálja
és csak annyi lett a gondolat: -Szeress!
(És Te tudtad ezt. Meg azt, hogy engeded:
maradjak én is ...egy rövidke villanásra.)