Freevaldi
Tél
Szikra dérmedál a fák kopár nyakán,
minden újra zúzmarát növelt napon,
károgás az ég a pisla hajnalon,
készül új idő... de hóvihar talán.
Tavasz
Gyenge hangaág fagyott agyon, habár
mély gyökér hisz olvadó időt nagyon,
mert a nap zenélt a csorduló havon,
s zöld tavaszt fütyült a cinke új dalán.
Nyár
Méz az éj. Szemed, s a gondolat galád.
Itt mereng a szőke, szénaillatod,
s hullva is köszöntenek a csillagok,
hogy mosolyt, na és a csókomat találd.
Ősz
Szívem és a vérpiros levél se más:
égetésre szánt remény-avarhalom,
bár ma zizzenő a sárguló dalom,
borra ért gyümölcsre bóduló darázs.
|
|