Héroszok
- Kaliméra, Papamike! Izé… Electric specialist man…(hogy a fenében van angolul a csípőfogó?!)
handhammer (ez ugyan kézikalapács, de most mindegy!) its on… öhmő.. light shop board!
Danger! Őőő… Gravitation plusz dancing handhammer (remegő csípőfogó az, eh!…)
and ups (ezt mutatni kell!) and bang (ezt is!) tourist head! Doctor. Money…
És mutattam a kezemmel a pénz egyetemes jelét.
Papamike a boltos és szállásadó arcán lassan kibontakozott a megértés, majd némi vértolulás.
- Kosztasz! – üvöltött fel sztenori hangon, majd hadonászni kezdett és olyan pergőtűz-szerű szép,
görög káromkodásban tört ki, hogy azonnal összeszaladtak a helybéliek.
És bekapcsolódtak.
Néhány óvatosabb turista csomagolni kezdett.
A zűrzavar fokozódott, nekem úgy tűnt, kirobbantottam a forradalmat.
Két nappal korábban.
Korán keltem.
Nem volt nehéz.
A találka ígérete a rózsaujjú Éósszal a tengerparton:
kihagyhatatlan volt.
A harmadik napon már ismerősként köszöntötte egymást az a négy-öt hajnalrajongó, aki ilyenkor kószált a borszínű víz mellett.
A látszat kedvéért néha lehajoltunk egy-egy érdekesebbnek tűnő kagylóért.
A halászhajók pisla fényeket eregettek, nekik már javában tartott a műszak.
Aztán reggeli, majd kávé és még mindig üres és csendes a falucska.
Az erkélyen cigizgettem, olvastam az Iliászt.
Néha felnéztem az Olümposz csúcsaira, ahol fényképezhetetlen (kipróbáltam, valahogy a gép nem adja vissza) színjátékot produkált a kelő nap.
Valami kis párát, vagy felhőt mindig tartottak az istenek a lakhelyük előtt.
A kékes sziklákra visszaverődő vöröses fény egy sejtelmes, misztikus érzést ébresztett,
amit az első rácsodálkozásomon így foglaltam össze röviden: - Gyááá…
De nem lehet ráunni.
Végül, úgy nyolc körül, mozgás kél a környéken, nyitáshoz készülődnek a turistacsapdák.
Persze, korrekt üzletek. Az ár annyi amennyi, nem próbálnak (ezen túl) átverni.
Naszóval, ott tartottam a könyvben, hogy egy lábvértes akháj hős, valamint egy lónevelő trósz hős éppen összecsapáshoz készülődött Trója falai előtt.
Nem egy igazán ritka jelenet az Íliászban,
így nem csoda, hogy azonnal felfigyeltem az utca felől hangzó féknyikorgásra.
Lenéztem.
Egy görög furgon. Ezt a rendszám nélkül is tudtam.
Laza srácok ezek.
Kisebb horpadásokkal, karcokkal, nevetséges autómosással nem bíbelődnek.
Ezen látszott, hogy harminc éve nem bíbelődik.
A vélhetően a szeméttelepről összeguberált tetőcsomagtartón egy létra feküdt, ősdróttal rögzítve itt-ott.
A kocsin lévő feliratokat silabizálva arra jutottam, hogy villanyszerelő.
Aha!
Tegnap kiégett a második fénycső is Papamike világító reklámtábláján. És íme, megjött a szakember!
De 9 óra előtt?!
(Itt súlyos pénzeket, vagy fenyegetőzést sejdítettem és átértékeltem Papamike státuszát a környéken.
Lehet, hogy ő a helyi maffia főnöke? Egyébként úgy is néz ki.)
Kiszállt a szaki.
Papucs, póló, rövidnadrág.
Bal kéz: frappe, jobb kéz: cigi.
Kalózszerű arc, szabványos, háromnapos borosta.
Felmért.
Cigizett, kávézott.
(A szemben lévő szállóban a friss FAZ-t olvasgató Herr Smith letette, az újságot.
Ő is korán kelő volt, reggelente intettünk egymásnak.
A rendes nevét nem tudtam, de bizti, hogy német volt.
Értek a jelekből. Minden reggel letörölgette az asztalkáját és le volt égve, mint a rák.
Plusz ott a FAZ. Meg a kocsiján egy D betű. Hehe, bocs.)
Cigizik, kávézik a mester.
Majd elfricskázza a csikket, a kávésdobozt úgy kábé a kuka irányába dobja.
Nincs gond, a szemetes sztrájk még tart, a hulladék halom stabil növekedést mutat.
Sóhajt, majd elkezdi ledrótozni a lajtorját.
Leemeli, majd elhelyezi a reklámtáblánál.
Bátor ember.
Ez a létra a híres jeruzsálemi „mozdíthatatlan” kortestvére lehet.
A szájába vesz egy csavarhúzót és mászni kezd.
(Herr Smith itt jön rá, hogy villanyszerelési szakmunka vette kezdetét. Közel érezhet egy stroke-rohamot, inkább bevonul.)
Közben az emberünk csavaroz, leemel, lemászik, visszatér egy csípőfogóval.
Aha.
Több lesz ez egy fénycsőcserénél.
Egy óra elteltével már senkise azonosítaná világító reklámtáblával a munka tárgyát.
Vezetékek szanaszét, a fél belsőség a kuka irányában gyülekezik és ekkor…
… emberünk beül a furgonjába és elhajt.
Hm.
Olvasom tovább az Iliászt. A meleg miatt megbontom az Alfa sört.
Zeusz egyelőre a trószoknak kedvez. Az isteni Akhilleusz tovább durcizik a sátrában. Sisakrázó Hektór a nap sztárja.
Ismerős féknyikorgás.
Alig egy óra telt el.
Mesterünk néhány alkatrész és friss frappét is hozott, visszamászik, buherál.
Közben megélénkül a forgalom, az elszánt UV-funok csapatostól vonulnak kockáztatni a partra.
Én a tüdőrákban hiszek.
Egymás ellen szívjuk a cigit a villanyszerelővel, már én is kezdek idegeskedni a munka miatt.
Gyorsan be is dobok egy úzót.
Érzem a feszültséget.
Ő viszont nem, pedig méri rendesen.
Lemászik, kicsit telefonál. Ordítozik és hadonászik közben, de ez helyi népszokás.
Aztán bepattan a lepukkant, de örökéletű Toyotába, és huss!
Minden szanaszét és ez így is marad másnap reggelig.
Nem rossz.
Nincs az a vad kapkodás, meg szemellenzős munkavédelem, de a közbiztonság pompás. Senkise lopta el a létrát.
Én a nap hátralévő idejében felfedező utakat tettem, de arról majd máskor.
Reggel a lónevelő trószok már csóvát akartak dobni a lábvértes akhájok görbe hajóira.
A helyzet fokozódik, de a figyelmem lankad.
Az este sem volt eseménytelen, ráadásul ma úgy néz ki az Olümposz, mintha egy szakadár Enola Gay-os csapat oda is megküldött volna egy atombombát.
Szerencsénkre ez csak felhő és fény, nem egy Hirosima. (Azelőtt: Hirodimbes-dombos. Uh. Bocs!)
Szóval, nyolc óra és Toyota!
(Ez egyre vadabb lesz! Tuti, hogy maffiafőnök!)
(Herr Smith köthetett valami új szív-, és agybiztosítást online, mert nem vonul vissza, hanem figyel ő is.)
Frappe, cigi, felmérés.
Én egy kicsit menthetetlennek értékelem a tábla roncsait, de emberünk ősei háromszázan ellenálltak az ezerszeres túlerő ellen, ugyebár.
Közben sisakrázó Hektór győztesnek tűnő gólt rúgott Patroklosz megölésével, de ha ezt megtudja az isteni Akhilleusz…
De egyszer csak: tádá!
Világit a tábla!
Összepakol a hős villanyszerelő, bemegy Papamikéhez.
Az üvöltözésük úgy hangzott, mintha verekedni készülnének, de csak az ár került megbeszélésre.
Végül elégedett nyugvópontra jut minden.
Kivéve a szelet.
Talán Boreasz is érdeklődve figyelt eddig, most viszont eszébe jutott a munkája.
Az emberek az utcákon nyüzsögtek a hűsebb időben, sokan visszajöttek a partról.
Az Iliász fölé hajoltam, de valami furcsa kocogást hallottam az erkély alatt.
A széltől remegő reklámtábla tetején, jó négy méter magasságban:
leeséshez készült egy otthagyott csípőfogó.
|
|