Sipiczli Pekengóczy kalandjai
Első szín (tojássárga) - Sipiczli Pekengóczy a városba megy
Sipiczli Pekengóczy egy igazi úriember volt. Annyira az volt, hogy még a nevét is cz-vel írta. Dupla cz-vel! Sőt, még úgy is ejtette. Sipiczli Pekengóczynak nem volt semmije az égvilágon, csak a mérhetetlenül nagy szíve. Mindenét mindig szétosztogatta az emberek között. Igaz, néha kellemetlenségei is támadtak a mérhetetlen szíve miatt. Egyszer buszon utazott be a városba, és nem volt bérlete, ezért jegyet kellett lyukasztania. Mivel látta, hogy senki sem lyukaszt, és ezért a lyukasztógép árván tekintget jobbra-balra, ő elhatározta, hogy felvidítja a gépet, ezért nekiállt lyukasztani. Már vagy 27 jegyet kilyukasztott, amikor látta, hogy a lyukasztógép már nem árván nézeget, hanem kétségbeesetten. Ekkor úgy érezte, lehet, hogy valami rosszat csinált, mert a lyukasztógép továbbra sem vidám, meg aztán az emberek is furcsán néznek rá, de azért ellyukasztott még vagy 17 jegyet.
Mikor hirtelen már 1 db jegyet sem talált a zsebében, felajánlotta, hogy a mellette szorongó ember jegyeit is ellyukasztja szívesen - mivel látta, hogy jobbról is, balról is páran a lyukasztatlan jegyeiket szorongatják, és minden megállóban idegesen tekintgetnek mindenfelé.
Hát, ezek az emberek nem voltak valami kedvesek Sipiczli Pekengóczyval. Olyanokat mondogattak neki, hogy bizony, azt leírni nem is lehet. Na, nem azért, mert nincs rá helyesírási szabály, hanem azért, mert Sipiczli Pekengóczy ezekből a szavakból egy mukkot sem értett, és talán így jobb is neki. Szegény kissé megijedt, ezért mindjárt el is határozta, hogy jóváteszi, akármit is követett el.
Sipiczli Pekengóczynak a jó szíve mellett jó esze is volt. Szinte azonnal rájött, hogy a körülötte állók azért nem lyukasztanak, mert sajnálják a jegyet. Sipiczli Pekengóczy szíve nagyot dobbant ekkor, és hirtelen nagyon elszégyellte magát. Mardosta a lelkifurdalás, hogy ő, aki mindig csak jót akar, és soha nem bánt senkit, ilyen szörnyűséges csúfságot követett el, hogy kilyukasztotta azokat a szegény jegyeket. Belegondolt, mennyire fájhatott szegényeknek. Nézegette a jegyeit, és úgy elkezdtek potyogni a könnyei, olyan keservesen zokogott, hogy a könnycseppek a kezében élettelenül heverő jegyek lyukain átfolytak és a padlóra csöpögtek. Ráadásul még az új gumicsizmája is beázott, mert csak enyhén volt vízálló, könnyálló meg abszolút nem.
Sipiczli Pekengóczy legyűrte a szemeiből áradó patakzást. Ráébredt, hogy ő nagyon gonosz egy lélek, ezért ezek a kis jegyek nincsenek biztonságban nála. Mivel látta, hogy a körülötte állók milyen szeretettel szorongatják jegyeiket, gyorsan szétosztogatta a már kilyukasztott jegyeket. El is fogytak mind egy szálig. Sőt, még nem is volt elég. Mivel több már nem volt nála, így hát szomorúan széttárta kezeit.
Annyira restellte magát a történtek miatt, hogy elhatározta, a következő megállónál le is száll, mert ezek után, amit művelt, nem tudna ezeknek a jó embereknek a szemébe nézni, nem tudna úgy utazni a buszon, hogy mindenki megvesse azért, amit tett azokkal a szerencsétlen jegyekkel.
Még mielőtt azonban a busz megállt volna, nagyobb tülekedés tört ki. Sipiczli Pekengóczy nem értette, mi történt, de hirtelen mindenki le akart szállni. Újra bűntudatot érzett, mert azt gondolta, hogy ezek az emberek nem hajlandóak együtt utazni ezek után vele. Már majdnem zokogásban tört ki újra, mikor egy muris karszalagot viselő ember odalépett hozzá, és kért egy bérletet vagy jegyet.
Sipiczli Pekengóczy hiába magyarázta, hogy bérlete sohasem volt, a jegyek meg mind elfogytak már, az az ember nem hitt neki. Sipiczli Pekengóczy bizonygatta, hogy ő sohasem hazudik, mert azt nem teheti, hiszen az ő nevében duplán ott van a cz. De az ember csak a karszalagjára mutogatott és olyan hangosan beszélt, hogy Pekengóczy attól félt, hogy meg fog süketülni.
Sipiczli Pekengóczy tehát hiába mondogatta, hogy már nincs több jegye, és hiába ígérte, hogy majd ha visszafelé jön, akkor szívesen ad akár kettőt is. Sőt, azt is hozzátette, hogy mivel tanult az esetből, visszafelé ki sem fogja lyukasztani őket, legfeljebb csak 5-öt.
Minden szava hasztalan volt, mert ez a karszalagos embert nem érdekelte. Már olyan hangosan beszélt, hogy Sipiczli Pekengóczy alig várta, hogy jöjjön a buszmegálló. Csak azt sajnálta, hogy a körülötte állók közül senki sem emlékezett arra, hogy pár perccel ezelőtt odaadta a jegyeit nekik.
Végre megállt a busz, és Sipiczli Pekengóczy elköszönt illedelmesen, ahogy tanították neki, de mivel senki sem hallotta, ezért gyorsan leszállt.
Sajnos, leszállt vele a nagyon hangosan beszélő ember is. Mivel még mindig nem hitte, hogy Sipiczli Pekengóczynak nincs több jegye, ezért felírta az adatait.
Sipiczli Pekengóczy arra gondolt, hogy a karszalagos hangosan beszélő ember azért írja fel az adatait, mert majd később felkeresi. El is határozta, hogy ha majd visszafelé jön, akkor majd félretesz egy jegyet ennek az embernek.
Aztán az ember hirtelen elhallgatott, és egy papírlapot akart mindenáron Sipiczli Pekengóczynak adni. De Sipiczli Pekengóczy szabadkozni kezdett, hogy ő nem kéri a lapot, ő szívesen ad legközelebb jegyet anélkül is.
Erre az ember újra hangosan kezdett beszélni. Mivel Sipiczli Pekengóczy féltette a hallását, inkább mégis elfogadta a papírt. Erre az ember köszönés nélkül elment. Sipiczli Pekengóczy nem értette a dolgot, még arra is gondolt, hogy utánaszalad, és köszön neki, de aztán valahogy meggondolta magát.
Kicsit sajnálta, hogy nem lehet a barátja ennek a jószívű embernek, aki még meg is ajándékozta azzal a papírral, de az ilyen hangosan beszélést nem bírná sokáig ép fülekkel, így aztán mégsem bánta olyan nagyon a dolgot.
Mikor megnézte a papírt, majdnem elájult. Az volt ráírva, hogy "Büntető cédula". Ennek aztán megörült Sipiczli Pekengóczy, mivel nagyon szeretett focizni, gondolta, hogy ezt a cédulát fel is fogja használni a legközelebbi meccsen, amikor ez a kis cetli felhatalmazza majd, hogy ő rúghassa a büntetőt.
Persze, ebből nem lett semmi, mivel Sipiczli Pekengóczy tízpercenként elővette a cédulát, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem álmodta-e az egészet, aztán végül az egyik alkalommal úgy eltette a cédulát, hogy nem találta meg órákig.
Már éppen hazafelé tartott szomorúan, amikor találkozott egy emberrel, aki fekete napszemüveget viselt, és azt mondta, hogy vak mind a két szemére, és egy kalapot tartott a kezében. Mivel Sipiczli Pekengóczynak egészen új volt a bojtos sapkája, mondta is ennek az öreg embernek, hogy ő bizony nem kéri ezt az öreg kalapot, mert a sajátja sokkal jobb. Azonban, mivel látta az öreg szomorú arcát, gondolta, ad neki valamit.
Sipiczli Pekengóczy addig keresgélt, míg csodák csodájára megtalálta a "Büntető cédulát". Kicsit sajnálta, de azért mégis odaadta az öregnek, gondolta, focizni biztos az öregember is szeret.
Sipiczli Pekengóczy kicsit meglepődött, mikor az öregember is hangosan kezdett beszélni. Sipiczli Pekengóczy arra gondolt, hogy az öreg talán örömében beszél ilyen hangosan, ugyanis hirtelen látni kezdett.
Mivel már sötétedett, és még a visszaútra vagy 35 jegyet kellett vennie, Sipiczli Pekengóczy gyorsan megszaporázta a lépteit és eltűnt a figyelő szemek elől…
