„Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így lesz mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.”
(részlet József Attila: Eszmélet c. verséből)

 

 

Kövekként súrlódunk egymáson,
kavicsokká zúz a teher,
felülről (őr)öl a ha(ta)lom,
s kő-létünk tört nyomorrá ver.
Ekképpen tö(rőd)ik az ember,
s ki béna, annak nincs irgalom.
Porladva sikolt sok ezer
lélek az ősmagyar ugaron.

 

2012. október 10.