Karácsonyi fények
ragyognak az éjnek,
meghitt csöndet takar
az égi csillagkoszorú.

 

Szeretetre vágyó
szívedbe fáj a jó:
hív az ünnep hangja,
de lelked mégis szomorú.

 

Elmúltak az évek.
Gondjaid temérdek
súlya alatt fanyar
a mosoly - elnyomja a bú.

 

Kis Jézuska, jászol,
tömjén illat… s fázol.
Reménységed félted,
hisz jövőd vesztett háború.

 

Karácsonyi fények
vigyázzák a lépted.
Gombnyomásnyi álmok
tündöklése méz-mámorú,

 

de Sorsod megéget:
eltűnt büszkeséged,
szeretetlenséged,
fáradt-árvalányhajú

 

nyomor kapujában
álldogál magában.
Az ünnep elsimul,
s kabátodon a szél átfú’.

 

2013. december 11.