A szeretetlenség úgy kúszik szét bennem, mint túláradt folyó a léptek nyomdokán. Talán sohasem tudom megszokni az űrt, mit fojtó csönd ural a büszkeség okán.
Ó, hogy gyűlölöm e csöndet! Gyilkos árnya úgy borít be búval minden hűs éjszakán, mint föld a sírt, hol zúzmarás könnyet zokog a vezeklő homályba süllyedő magány.
