semmi vagyok
és mégis szeret a végtelen
a mindenség ha átölel
belé veszik az értelem
semmiből jöttem
s a cél is semmi lesz
ami velem volt
enyém sosem volt
és mégis körül vesz
egyszer minden elpihen
érintkezések szikrái
pattannak át a léten
fény vagyok a fényben
érezhető a láthatatlan
mégis maradok tudatlan
 ha elmegyek ne keress
 lelkemnek más otthona lesz
de velem marad a régi szent ima
talán itt az idő egy karnyújtásnyira
tűnődő tenni akarás
gúzsban tartó helyben topogás
mint kudarcok keserű záloga
omlik a fonnyasztó porba
semmiként sajgok
láthatatlan ölelésbe fonódva
egyszer majd meghajlok
a nincs hatalma előtt
a lélek magával visz
minden összegyűjtött érzést
mosolyt és küzdelmet
gyengeséget és erőt
míg az újrakezdés lendülete
csonttá és izommá
vérré és vízzé alakul
új otthonom ki tudja majd
mily sorssal hasonul
semmi vagyok
és mégis szeret a végtelen
lázadó hűtlenségem
virrasztja józanul
hitetlenségem hitté tornyosul
s érzem mily parány vagyok
összeroppant büszkeségem
könny-eső mossa el
kimondatlan kérdésemre
nincs aki felel
a válasz mégis bennem
s vele alszom el