pusztába vetett

homoktengeren

ring a múlt és a jelen

 

a sóhaj érintéssé simul

a jövőbe karcolt

rég volt neveken

 

fátyolos emlékeket forgat

majd délidőre napsugárba olvad

a hajdan izzó szenvedély

 

s a jó öreg szél

míg nyugodni tér

estére langy takarót ígér

 

a csapáson fűcsomók

– rajtuk léptek (sorsok)

rátaposott nyomai

 

kőágyon nyugvó

álmokat takarnak

a vérszilvák vörös lombjai

 

hol lepkék bogarak

hangyák viszik hátukon

a lehullott könnyeket

 

a ki nem mondott szavak

karjában fájva pihen

az árva szeretet