Advent kegyelme
Arany-Tóth Katalin:
ADVENT KEGYELME
A szavak olykor felülírják egymást,
s mi ítélve ítéltetünk.
Sóhajtásaimból életre kelnek
az emlékekbe ékelődött képek.
Esőkoppanások ütemére táncolnak
egy feledésből szőtt függöny mögött.
Szétfeslett zsebeimben évtizedek
elmulasztott lépéseit őrzöm,
változások lassú és gyors ütemét
zörgeti lelkemben a múlt.
Oktalansággá sorvadó lázadást
nyugtat az elérzékenyülés,
szorosan hozzám simul
a hajnalok derekára fonódó magány.
Kiáltásaimban gyengeségem suttog,
ragaszkodásomban a félelem ölel.
Haragomból felszakad az ösztön,
megbánásaim barázdáiban
bocsánattá mélyül a választalanság.
Építkezem. Emlékből, érintésből,
szóból, és folyónyi csöndből.
A lét bennem sír, bennem kacag,
bennem dörömböl.
Hazug ígéretek fölé sátrat épít
a kitartás. Talán ez a hazaszeretet.
Távoli tornyok alatt orgonaszó kísér
tömjén illatú, ismeretlen imákat.
Az aranyló gyertyalángból
füstté sóvárog a szeretet,
de a szavak olykor felülírják egymást.
A reménybe temetkezünk.
|
|