Paradoxon
Arany-Tóth Katalin:
PARADOXON
Most, hogy így spontán belém taposott a reggel,
csak úgy létezem, semmibe néző szemekkel.
Tartalékláng életem napjai a polcon –
porosodnak a könyvek mellett. Ha kimondom
keserű bánatom, azért ver meg az Isten,
ha boldogság röpít, az meg semmibe vesszen,
akár a tüdőből kifújt, fáradt levegő.
Hasztalan. Mint az élet. Eskü. Út. Temető.
Se ünnep, se öröm, se hiány, se gyász.
A lét minden lépést, elvet meggyaláz.
Ősz. Ez vagy nekem.
Elmúlás. Hiány.
Behunyom szemem,
és millió árny
kacagja csöndem.
Mellettük fekszem.
Temetetlen.
|
|