Reggeli tűnődés
Arany-Tóth Katalin:
REGGELI TŰNŐDÉS
Gondosan belém nevelt
kötelességbe gyömöszöltem
felhőtlen álmaim
kibontatlan csomagjait.
Mögöttem hallgat
a bedobozolt kérdések
hiábavaló sokasága,
s a rájuk aggatott,
értelmetlen válaszokat
csak húzom mind
magam mögött.
Hiába szeretnék
halkan kivonulni
ebből a nyomorított világból:
a körém sereglett,
tolongó tömeg bennem üvölt.
E zajban elhallgatom magam elől
gyermeki naivságom
együgyű rutintalanságát,
a soha vissza nem térítendő
hitelekbe kövült gondoskodás
önző sértettségét,
a visszautasítások
bumeránghatását,
a rosszul hozott döntések
súlyozott következményeit.
A várakozásból kiszűrődő
tehetetlenség gúzsba köt.
A felejtés szürke takarója alól
fáradt lábaim elé kúsznak
az egykor elhangzott mondatok.
Hamuvá porladó parázsdarabok
nehezítik a tüdőmbe kódolt,
mártírhalálra ítélt,
egyenletes lélegzést.
Az életösztön valahol elveszítette,
vagy csak elhagyta önmagát.
A napokban láttam
a vágy rongyait magán hordó,
romlott étket kapott koldust.
Tükröt mutatott elém.
Míg én magyarázatként
kerestem tekintetében
önmagam vezeklésének
bölcsességet adó üzenetét,
ő alig mert a szemembe nézni.
Úgy mentünk el egymás mellett,
mint akik sohasem beszéltek,
mert időben felismerték egymást.
Istenem, segíts,
hogy a megbocsátásnak
helyet tudjak magamban adni!
Gyomromban harag és undor vegyül.
Felforgatja az emésztés folyamatát.
Felettem dölyfösen uralkodik
a szervek diktálta ütemhangsúly,
és én belehányom magamba
a ki nem mondott szavak szitkait.
Szemlesütve szembesülök
önnön pusztulásom
visszafordíthatatlan valóságával.
Elválaszthatatlan töprengéseim mélyén
hallgatnak a közhelyes tapasztalatok.
Évtizedek szorongása
és megfelelése feszül
a kimunkált rétegek alatt:
megkapaszkodásból elengedés,
szeretetből gyűlölet,
vágytalan, céltalan út.
A mindent feladás művészete.
Kisírt szemekkel
eszmélő ébredésben
tanulom önmagam.
|
|