Őszutón
November végén megkésve jöttem,
Borongós délelöttön, szitáló ködben.
Egy szál sárga rózsát szorítva kezembe,
Míly kedves szívednek, sohasem feledve.
Fellellek megállok, közelséged érzem,
Megbocsájtod, hogy íly későn, suttogva kérdem.
Szememim behunyva, mégis arcod látom,
Mosolyog rám oly szelíden, s felmentésed várom.
Meg is adod rögtön, velem nem mérlegelsz,
Örülsz hogy itt vagyok, bár többet érdemelsz.
Azt kéred meséljek, füleid isszák a szavam,
Közelebb lépek, talpam alatt megzörren az avar.
Közben egy madár, -én hollónak vélem,
Hársfa csonka karjára ül, hallgatónk lészen.
Elmondom szeretlek, és hiányzol nagyon,
Gondolatom szárnyal hozzád minden áldott napon.
Akkor veszem észre, a rózsát át sem adtam,
Óvatosan, gondoskodva a vázába raktam.
Egy darabig még elidőzök, indulnom kell lassan,
Meg ígérem látogatlak ezután már gyakran.
Elköszönök, hazafelé veszem a lépteket,
A város zaja elsodorja a nyugodt képeket.
Kislány húzta kölyök kutya a lábamra ugrik,
Nem tudják, én onnan jövök hol testvérem nyugszik.
Balla László
Bp.2006. 12. 02
|
|