Drégelyért
Ki ne hallott volna a börzsönyi tájról,
A síkot vigyázó, híres sziklavárról?
Ki ne hallott volna a gyilkos csatáról,
Szondi és vitézi gigászi tusáról?
Szívszorító mese, igaz minden szava,
Becsület, hit, erény, véráztatta Haza.
Száznegyvenhét harcos küzdelme az árral,
Győzőt elámító, büszkeséggel, vággyal.
Költőket ihlető halálos diadal,
Utolsó csepp vérig öldöklő viadal.
Apáról fiúra szálló történetek,
Szondi dicső tette miként történhetett.
Sajnos ez nem elég, kevesek a szavak,
Drégely sziklavára egymagában maradt.
Maroknyi védője ma már nem ránt kardot,
Idő vasfogával folytat ádáz harcot.
Hiába a nemzet öröksége, jussa,
Híján van a kőben, habarcsra sem futja.
Most is cserben hagyva, ugyanúgy, mint régen,
Emeljük fel fényét, ne essen ránk szégyen.
Kedves Honfitársak! Ne fordítsunk hátat,
Országunk kegyhelye a semmivé válhat.
Nem méltó rá múltunk, sem a jövő népe,
Építsük fel együtt, fogjunk kéz a kézbe!
Egy KŐJEGY az ára, kis öklömnyi darab,
Sokmillió egyben, képzeld, mivé dagad!
Föntről a segítség? Ó, az lenne a szép!
De bajban ki segít, az mindig csak a nép!
Balla László
2008. 07. 21.
|
|