Ünnep a Szentföldön
Ünnep a Szentföldön
Shoshana Mironak ajánlom szeretettel
Éppen csak bontja sugarát a Nap, s lustán nyújtózik a tenger,
őszi fénye követi örömünk, a parti sziklacsúcsok fehér habja
alákúszik a mélybe, opálfénye mint Isten földi árnya
nyugodt, méltósággal védve, óvón ölel.
Követnek virágzó cédrusok, leanderek,
szemünk rebbenő gyemántcseppjein át kísér a szentek zenéje.
Ma ember lehetsz - nem számkivetettje a létnek -
érezzük halhatatlan a lélek a csend titkaival eggyé válunk örökre.
Hány éjszakán lopódzik még a felém ördöge a sötétnek:
álmatlanul, fülemben zakatol a kín, siratva hazát, gyermeket,
hol judások járnak falhoz lapulva, s felismerhetetlen rettegésben
tartjak a népet, a büszke magyart, halálra ítélten.
Eltompult emlékeim ...
egy régmúlt adventi este, hol szerelem virágzott;
már csonka volt a gyertyaláng, imánk messze szállt,
kezünk egymásba olvadt...
Uram, mondd! Lesz-e holnap?
Mi győzhet: a halál, vagy a születendő élet...
Már régen mindketten értjük, mit rejt a múlt.
Te nem fáradsz már,
lelked pihen boldogan a Hannukai Fényben.
Veled a hit, a remény, a szeretetem.
Én csillagvándorként meg tovabb kutatom az égen
azt az egykori keserves, de boldog adventi éjjelt,
mely akkor egyszer elhozta a csodát, az álmot.
Haifa, 2004. februar 4.
|
|