Villám villódzott benn,
s barlangbélésbe zárt
kígyószem pirosát
tükrözte pupillád,
mintha ibolyántúli nyár
sugarait félted volna
a lehámlott Éden óta,
s fonnyadt homlokodon
ráncot rótt sok néma nóta,
ó, te költő-idióta,
te érzékeny szamár,
ordítasz vagy hallgatsz,
– ládd – sírt ás a halál.