Kitárt ujjaim közt
beszökött a fény,
– végre rátaláltam –
Arcom közepén
nézte önmagát
és fakó szemem.
Más színre számított,
– tudtam, hogy meglepem–
Fénye fonákjában
látom most magam,
s magamba szeretek,
úgy, ahogy sokan.
Így tovább élhetek,
cseppedtől olvadok,
belélegzem erőd,
ziháló sóhajod,
patakodból veszem
örök élet-vizét,
belőled merítek
naponta cseppnyi fényt,
