Pipacs, te rikító,
napimádó mákony,
sötét csókokat hagysz
hozzád nyúlt szoknyákon,
borzas bimbóméhből
pattan ki koronád,
napfény fakítja ki
pitypalattyos ruhád.

Pipacs, ki dísze vagy
az útszéli nyárnak,
párja, s kacérkodó
társa szarkalábnak,
minden alkonyatkor
hold sugarát várod,
ki napnak hódoltál,
a holdat nem látod…