Vörös és fekete
Az ablak monitorán
tengerré vált az ég.
Korán elnyelt az idő mélye.
Feketére festetted világom.
Fázom. Piros bőrkötésbe
burkolom magam,
járom a szürke
palakővel takart földet,
ismeretlen ritmust kattog
útitáskám kereke.
– Gyere!– Orkán süvít
a metróalagútban.
Útban vagyok magamnak.
Itt lehetnél mellettem.
Bátor vagyok,
mondogatom újra és újra,
de durva felületek
kollázsa kísér csak,
s az ablak, szögletes
hasábokra szabdalt
kubista formák,
száguldó pinceállomások,
vörössé vált sínek,
pályaudvar, lekésett vonat,
rohanás feléd, s hét
nem fogadott hívás...
|
|