A Megszálló
Viharfelhők gyülekeznek,
Isten küldte tán miránk,
túlmetszett ág lett a testünk,
s bő termésért sír imánk.
Láthatatlan látogató,
belopakszik ablakon,
hívatlanul tör be házba,
árnytáncot rop a falon.
Váratlan gömbvillámcsapás,
földre tévedt betörő,
étkeinket megzabálja,
éhen hal az őserő.
Végtelenbe folyó láva,
egyre dagad, meglapul,
tusakodunk, ám hiába,
végig mi vagyunk alul.
Önmagába mart a kígyó,
Isten küldte ránk talán,
már az Édenben vétkeztünk,
– rákos lett az almafánk.
|
|