Mennybolt magasából
csorog ma a napfény,
– hagynék belőle télre –
erkélyre lepke rebben,
emlékezetembe táncol,
lebegve, félve csápol,
levegőre gombostűzve,
vágytól űzve támolyog,
mosolyt felöltve száll,
de már szökken,
kúszik fel az árnyék,
talál még fényt,
de pillém megremeg,
s elolvad szárnya csöndben.