Kiapadt emlékezet
(Évfordulódra)
Ma este gyertyát gyújtanék,
de nincs parázs sem bennem,
megmártózom emlékedben,
s belefulladok.
Marok szorít, sebem kifakad,
kiapadt medence peremén
egyensúlyozom,
hordom az elvesztett anyaság nyomát,
szobád falán múltunk tapétáját,
ádáz órák terhét, s nevetést veled,
kezed érintését, kihűlt melegét,
szenvedést és bent-nyüszítő fájdalmat.
Zaklat a fény,
szívem halk, ketyegő, időzített bomba,
fogva tartok láthatatlan lángokat,
s óvatosan szembenézek árnyaddal.
|
|