Aznap szinte másképp
ért hozzám a napfény,
belenyúlt torkomba
kígyósugara,
életfogytig-toxint
csepegtetett számba,
s majdnem megfulladtam.

Lassan élesztettek.
Részletekben szültem
újra önmagam.

Zsibbadtan
állok most,
nézek mozdulatlan,
látlak rövid,
lenyírt hajjal,
halálra útra készen,
erőfeszítéssel
őrlöm emlékeimet.

Eltévedek,
nem igazodom el bennük,
megtorpanok egy állomásnál.

Látod,
sírodig sem tudok menni,
idáig süllyedt életem.
Mernem kell szívemen tiporni!
Halál csendjéig fájsz velem.