A megálló megtelt,
– mennyit vártam ott –
láttam színváltó falán át,
sátoroznak évszakok,
vagy összebújva fáznak,
láttam jó pár nyárnak
verítéknyomát,
porát aszályos napoknak,
bottal sántikáló srácot,
táncos tipegést,
kemény, s fáradt léptű
bakancskoppanást,
babát bugyoláló nőket,
retkes rongyba burkolt
részeg csikkszedőket…

– Hová tűnt a sok ismerős? –
Hideglelős a reggel,
cselleng bennem számos
gondolat-halom.
Vajon hol van
az a hangos szavú asszony,
autót vett talán?
S a lány, ki folyton
banánt majszolt,
meg a napi sajtót
lapozgató úr?
Reménykedem,
csak nyugdíjba vonult.

Kicsordul majd tőlünk
minden temető,
egyenként elhagyjuk
a pókhálós padot,
hatalmas lépéssel
gurul felénk a busz,
- egy kis virágcsokrot
valaki, itt hagyott.