Tegnapi sziluett
-
Óriás árnyékká
-
nőttem a falon,
-
amorf madarakká
-
torzultak a tárgyak,
-
rám ült a sötét
-
minden árnyalata
-
-
– a csönd a halál közeli rokona –
-
-
a néma hangok mindig
-
feketében járnak,
-
ezért hát beszélek,
-
hogy emlékezzem,
-
lebegek az emlékekben,
-
meggyászolva azt,
-
ki még én voltam
-
és aki nem lettem,
-
így bizonyítom be nektek,
-
hogy élek,
-
-
időnként az árnyak felé nézek,
-
s közéjük sorolom magam.
|
|