Hógyöngy száll
a télkoronás fákról,
fakeresztem fészkét
belepte a dér,
seregélyek, varjak
menekülnek tőlem,
borzongó magányom
kísértetfehér,
lemetszett ágként fáj,
sínylődik a lelkem,
rikító színeim
kiszívta a nap,
játékszere lettem
fagynak, szélviharnak,
nem lóg rajtam már
csak pár fakó szalag.
Hol vannak a lopva
csipegetett csókok?
Az utolsó veréb is
régen elhagyott,
testem olykor
varjúhangra rebben,
a téli táj profán
rongyszobra vagyok.
