A tegnap pupillájában
Pupillámban a múlt
mint tenger – felragyog –
ezüsttányérjában
hullámzó évszakok
sodródnak a víztükörben,
a zöldszegélyű
körben életemet visszanézem;
gyermek vagyok,
pőre lelkű, tiszta,
s felsejlenek régi lermontovi napok
mikor, mint most
nyár és ősz kavargott egyszerre
és te ott vagy, hol még sosem jártál;
a tenger kék sugárútján
tengerparti kavicson,
márványerezetű homokon,
látlak szétnyílt kagylóhéjban,
hegyek vízbe-nézésében,
a megszámlálhatatlan hullámban
melyek folyton egyesülnek,
különválnak,
lemerülnek,
felbukkannak
s végül összefolynak
mint apadó emlékezet.
|
|