Nem úgy akarok a mélybe lenézni,
mint a kertben démonával viaskodó
ember fia. Hangom sem kérni, sem
vádolni nem fog, ha szavam nem értik.

Fegyverrel lelkem, ha szembe áll
- s kire nem fogtak volna még! -
előbb meghajlok, mint más harcom
tetten érné! Mert félelmében
–legyen az hit, ember, vagy eszmétől
eredő- könnyen feledi a szeretet ízét
mind, kinek mosoly a bölcső, s örök a kő!
Pedig egyként végezzük! Mert eljönnek
majd érted, ahogy értem is, kérdik mit
vittünk végbe, kinek nevét hittük! Mit felelsz?
Voltál ünnep- megkopott
Voltál hit- elhagyott
Voltál ölelés- megvénültél
Voltál szó- megnémultál, éveid is vakok!
Világtalanul maradsz, nincs már kinek adtál,
hogy most az adjon! Mennyi mindent eltékozoltál!
Mert másképp élni, az valami más!
Keress egy ünnepet, hogy sírjál!
Szenvedj egy hitben, hogy megmaradjál!
Őrizz egy ölelést, hogy bízzál!
Dúdolj egy dalt, hogy mosolyogjál,
s légy üldözött, hogy el ne fáradj,
s kérdik mi végre, vond meg a vállad!
Mert másképp élni, az valami más!
Legyél lépés, ha mind meg is torpan,
s kéz, mi felemel, jóság a rosszabb
napokra! De asszonyt, ha találnál!
Asszonyt, ki őrzi még filléres kacatjait,
s ráncos időt takargat az asztal színehagyott
lapján, ne menj, ne menj tovább!

Mert másképp élni, az valami más!