Kapu feletti ígéret (Temetős)
Szememben még a nyarat keresem, de avarszagú
szemfedőt üzen ráncom minden vésett tánca.
Lelkemben mosolygó szó a gyermeki hang, ám
szívem mélyén már meszesedve lassul az Időkerék.
Pedig még élni akarok. Úgy élni. Akarok? Az ige
szenvedi, a gyarló alany pedig kétségekkel
telve kutatja élete, boldogsága tárgyát! Van, hogy
a határozó sántít, vagy épp feltételektől módosulnak
gyarló lépteink azon a hétlépcsős hegyen.
Bölcsen hallgat bennem a birtoklás vágya, s ha fáj
is, megbocsátó üzenetként szalad emlékfilmem
fekete-fehér kockája. A zajtól immár elfordultam,
s hiszem, értem is megszületett a Valaki ezen a
vakvágányra gördült mocskos kirakat-világban!
A múlt rögként kering bennem. Olykor agyamig
hatol, űzné, hajtaná eljövetelét a sorsnak, mert
tudni vágyik gyakran az elme, s míg hadakozik a
jelen vámszedőivel, már a jövőt koptatja akaratlan.
S, ha láttok, mint bohócot a színpadon, kire vigyorgó
jelet rajzolt a Szerep, lássatok majd úgyis, kinek
csupán szétfolyt pillanat a nevetés, kőbe vésett,
kapu feletti ígéret az óra!
|
|