Szakorvosiban
vállamon a(csupa) lom súlya –valahol – a nyaki gerinc mentén kanyartalan meszes mederben magányba húz majd ott (is) marad (sors) pályán az ideg nyúlványonként rombol bibliai templomot - de nem várva a három napot- bennem az emlékezetkihagyás. Itt vagy hát! – mondom, de mire (mire is?) kigondolnám mit is kérdeznék, kézfejemre májfoltot cseppent, szemem alá csak azért is rendíthetetlenséggel – Ez leszel még inkább! - jövőt duzzaszt a perc. A reggeli buszon majd megfulladok az üzem és anyag gőzétől reszket a létem senkit nem hív értem a jelen hogy elvigyen magam lépek ki mosolytalanul egy szülőszobából de a kisded nem ismer meg soha a jövőben. Ma időpontra vagyok beírva - egy másikra már előbb- lehet egy lesz a kettőből a fémhenger öble vár bástyám még tartom a csata hevében ledől majd rólam a vért hiányolom csak de belül elönt az is egy ki nem vágott fa tüzével melegednék. Steril géz szagából csavar türelem béklyót agyamra a szédülés oka előre nem látható módon van bennem a műanyag széken lassan lecsúszom a fal illesztéséből nézek saját magamra. Te vagy? Kinek tartozom még - s hiszi is- írjon mielőbb mert körmöm keskeny ívével nem tudom magam kikaparni a deszkák közül hogy elismerjem tavasszal szebb temetni.
|
|