Bennünk a vers
futó árnyék, a lélek szolgája,
megmutatkozni színben nem merő
rejtőzködő én, csupán rímek vagy
rímtelenségek sorai között eszmélő
gyermeki oktalanság. Bennünk a vers
végtelenség vándora, kettéhasadt kárpit
előtt csendesülő pogány indulat, kézhez
törleszkedő kiszolgált hűség, lassan
porladó hazánk földje. Bennünk a vers
harag, tartóoszlopa elveink csarnokának,
szeretni és szeretve lenni próbája, a
létnek ódiuma, megfeszített vászna
egy örökölt képnek. Bennünk a vers
lázongás, a pusztában bolyongó hírhozó,
látomást sejtető csönd, semmivé hordott
remény, tajtékosra hajszolt kényszer, ősi
félelemre szült beletörődés. Bennünk a vers
szavak hiánya, érintések nélkülözése,
zár nélküli ajtók sokasága, tört kenyér,
fehér vászonkendős mosoly, egy kereszt,
önmagunk kálváriája.
|
|