Kétezer tizenöt évre rá (Galéria II. Terem)
Vöröslő kékben lép
Isten színe elé, s míg palástja
szélét lebbenti felé az Élet fája,
remegve ugyan, de hiszi, s oltár
nélküli halandóként botladozva,
midőn József, ki tisztelte a törvényt,
most ő is úton áldja a napot, s idézi
a Könyvet: „Mily számtalanok a te
műveid, Uram! Mindazokat bölcsen
alkottad meg, és betelt a föld a te
gazdagságoddal. ”Közben tenyere
támaszt keresve babrál, mert nem
dicsérni, csupán áldást kérni jött ő,
késői negyedik királyként.
|
|