szent testem.

Egyszer volt
porladó, porral
utánam maradó
fakuló, foszló,
éppen felvett
ruhám, kitaposott
kérgével utam tanúi,
egy cinkos könyvjelző
befejezetlen katedrálisom
finom lapjai közt, egy darab
- ki tudja mire lesz még jó –
drót, be nem váltott utalvány
földi létem alamizsnája,
a miattam, s értem szólók, hogy
élhettem volna másképp, tehettem
volna mást így vagy úgy, de az már
nem az az erdő, nem az a mese és
a szél sem, ahogy nem az én nevem,
csak egy kiáltás, hogy én voltam!